Pályázati beszámoló 2020

B.A.C.H. - A szépség matematikája interaktív ismeretterjesztő hangverseny, amelyben a barokk zene szépségeit tárjuk fel a hallgatók számára.

Az ismeretterjesztő hangverseny során a zenei szépség titkait fedtük fel a hallgatóknak, J. S. Bach zseniális kétszólamú invenciójának segítségével. A komplex, interaktív előadás érintette a képzőművészeti ágakat, a matematikát, a zenetörténetet és a csillagászatot. Az előadás közben a gyerekek folyamatos interakcióban voltak a programvezetővel, így például meg kell határozniuk, hogy milyen hosszúságú karmesteri pálca illik az előadó kezébe, vagy éppen melyik historikus hangolást hallják szebbnek (pitagoraszi, félhangos, tiszta hangolás).

Az előadás felépítése a következő volt:

Bach d-moll kétszólamú invenció -előadás

Bevezető: a szépség definíciója a különböző történelmi korszakokban

Szépség-arányosság a természetben

Az aranymetszés. Mikro-makrokozmosz, avagy a csigáktól a naprendszerig

A Fibonacci számsor

Aranymetszés a művészetekben - A piramisoktól a hegedűépítésig, "Az utolsó vacsorán" át

Az ötödik elem és a kvint hangköz

A (zenei) harmónia

A felhangrendszer

A disszonancia és annak szükségessége

440 és a 432 (Verdi) hangolás

A historikus hangolás

Szépség a zenében

Szimmetria a természetben.

Szimmetria a művészetekben

Az emberi arc szépsége - szimmetria, vagy aranyarány?

Bach d-moll kétszólamú invenció mesteri szimmetriája-elemzés

Bach d-moll kétszólamú invenció -előadás

A projekt célja az volt, hogy élménypedagógia segítségével érdekessé, érthetőbbé, vonzóbbá tegyük a gyerekek számára a barokk műfajt, azon belül Bach művészetét, amelyre az európai zenekultúra felépült. A komolyzene sajnos válságban van, ezért szükségszerű, hogy a következő nemzedéket -innovatív előadások segítségével- visszacsalogassuk a hangversenytermekbe.

Az előadások a pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskola koncerttermében valósultak meg, mert így a biztonsági előírásokat betartva tudtunk elhelyezni 80-100 résztvevőt!

A helyszínen biztosítva volt a hangversenyzongora, a projektor, az erősítés és a fénytechnika is. A programon a Dunakanyar térség iskoláinak 7-8 évfolyamai, illetve gimnáziumi tanulók vettek részt.

Az előadások sikeresen megvalósultak, a projektet a jövőben is szeretnénk megvalósítani!

A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.