NTP-NTV-A-16-0007

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdetett tehetséges magyar fiatalok nemzetközi tanulmányi vagy művészeti versenyeken való részvételének támogatására.

A Pomázi Ifjúsági Fúvószenekar az olaszországi  Riva Del Garda városban megrendezett XIX. Flicorno d’ Oro Felnőtt Nemzetközi Fúvószenekari versenyen való részvételre pályázott, melyre támogatást is kapott.

Az együttest egy speciális, amerikai élsportolók számára kifejlesztett felkészülési módszerrel, a „kitűnő felkészülés” és „csúcsrajáratás alkalmazásával készítették fel a zenekar vezetői a nemzetközi versenyre, ahol végül kiváló eredménnyel teljesítettek.

Tehetséges és tehetségígéretes tanítványainknál létfontosságú volt, hogy megtanulják mentálisan felkészíteni magukat egy adott megmérettetésre. Ennek függvényében, a szakmai felkészítés mellett a tehetségeket megtanítottuk arra: miként tudják tudásuk legjavát nyújtani éles helyzetben.